Családi konfliktus

Egy hölgy az alábbi történettel keresett meg:

Kedves Viktor!

Nehezen írom le a problémámat, mert nem mai keletű, de még időnként zaklatott vagyok, ha rágondolok.

Hárman vagyunk testvérek. Van egy bátyám és egy öcsém. Mindig azt gondoltam egyformák vagyunk a szüleinknek, de egy elszólás után rá kellett jönnöm, hogy én csak másodlagos lehetek a két fiú után. Elfogadtam, nem csináltam belőle nagy ügyet.

Én elváltam 29 évvel ezelőtt. Két lányom van, akiket már felneveltem és élik a saját életüket. Az élet úgy alakult,hogy a szüleim rám maradtak, amikor a fiúk megnősültek, ennek fejébe a házunk fele az enyém maradt, a másik feléből a testvéreimet kifizettem. Amit akartak még elvihettek a lakásból, amíg a szüleink éltek.

A betegségek jöttek szépen sorba, először édesanyámnál aki 2008-ban meghalt, majd a papánál aki követte 2010-ben. A testvéreim nem látogatták őket, velem sem tartották a kapcsolatot.

Édesanyám halálakor még nem szóltam semmit nekik. A papa halálakor este nyolckor megjelentek a fiúk miután az öcsémnél /6 házzal lakott tőlem arrébb/ két óráig tanácskoztak gondolom, mert a bátyám autója ott állt a ház előtt. Amikor csengettek és közölték velem, hogy beszélnünk kell, nem engedtem be őket. Azt mondtam csak meghalni kell, beszélni addig kellett volna, amíg a szüleink éltek.

Természetesen megharagudtak. Én úgy gondoltam talán elgondolkodnak azon, amit mondtam, nem így történt. Most nyugdíjba mentem és a rendezetlen dolgaimat próbálom rendbe tenni. Nem haragszom a testvéreimre csak a szüleinkkel való bánásmódot nem tudom elfogadni. Azt gondoltam már túl vagyok ezen, de még mindig elő-elő jön a dolog.

Mit tegyek?

A történés háttere

Eléggé sokszínű háttere lehet minden történetnek, s ezúttal sem volt ez másképp. Leírtam mindazt, ami a fenti levél kapcsán felmerült bennem, érthető szöveggé fogalmazva a jegyzeteimet.

Fontos ezen a ponton is kihangsúlyozni, hogy sok hasonló helyzet van, de a történések sava-borsa mindig a részletekben van. Minden helyzet más, minden történethez az érzések részben mások, még akkor is, ha az alapmintázat nagyon hasonló.

Családunk az egyik legfontosabb erőforrásunk

A családunk a legnagyobb öröm és a legnagyobb bánat forrása is egyszerre. Ebben sajnos ezernyi tényező közre játszik. S ezek egy részével nem sokat tudunk tenni. Megkapjuk ehhez az életünkhöz extraként, s azzal kell valamit kezdenünk. Mindenkinek meg vannak a választási lehetőségei, s ezzel egy ponton ön maximálisan élt is.

Ha jól értem, volt egy megállapodás a családban, mely a férfi és női habitus eltéréseit maximálisan figyelembe vette. Egy nő általában sokkal jobban tud gondoskodni másokról, mint egy férfi. S ezért megkapta a szülői ház felét.

Ők nem törődtek a szüleikkel, ezért onnantól nincs helye reklamációnak. Ezért őket elküldte az édesapja halála napján, s ez így van szerintem is rendjén. De a történet sajnos ennél kacifántosabb.

A nagyszülők gyakran irányítani próbálnak

Érzésem szerint az egész történet az egyik nagypapától eredeztethető, aki fiú unokákat szeretett volna. Ebből adódott, hogy ön nem volt a helyén a családban. A családi preferenciák sok helyen előtérbe helyezik a férfiakat, akik teremtenek s létrehoznak, míg a női minőség, a megtartás és a fenntartás háttérbe szorult. Ami ezernyi apró dologban megnyilvánul az életünkben.

A történet mögött – érthető módon – rengeteg keserűség van. Akkor képes ezt elengedni, ha a saját szerepére és helyére összpontosít. Ettől jöhet el a szabadság és a harmónia érzése is. Akkor lesz képes valami érdemben újat létrehozni.

A múlt fájdalmainak elengedése hatalmas felelősséget is rejt magában. Az életünk traumáit, ha nem engedjük el, az utódaink képesek magukkal vinni, feleslegesen nehezítve az életüket. De ehhez tisztán kell látnunk a családunkban:

Lépjen túl a múltja fájó történetein a
3 lépéses blokkoldás révén!

A nemi szerepeket totálisan félreértjük

Ahhoz, hogy ezt a történetet feloldhassa, a nőiesség érzetét megtartva, azt megélve sokkal értékesebbé válhat az élet mindenki számára a környezetében. S ez lenne a fő cél.

Az, amit ma a férfi és női szerepekről tapasztalunk, az sok esetben nem jó. Bánt, árt és szenvedést hoz. S ezt átformálni alapvető érdeke mindenkinek. Még azoknak is, akik valamelyik (férfias vagy nőies) értékrend elsőségét hirdetik. Bővebben erről a nőies minőség megtisztítása kapcsán írtam

Apa, mint a férfias állapot elsődleges mintája

Édesapjának – mint sok férfinak – rengeteg gondja lehetett az érzései kifejezésével. S ez akár odáig is elmehetett, hogy a saját érzéseit még maga előtt is letagadta. Ez főleg a maximalista szemléletű, határozott emberekre igaz, kik belül sokszor gyengék, s iszonyúan sebezhetők. Sokszor ennek a szélsőséges, fekete-fehér gondolkodás is a része.

Ezernyi dolog hathatott ennek kapcsán önre, ami nem is tudatosul, mert a gyerekkorában ivódott önbe. S ennek része egy rakás olyan sérelem és bántás, amire nem is emlékszik már. Ennek ellenére szeretnünk kell mindazokat, akik az életünkben jelen voltak, s hatottak ránk, ha a történetektől szabaddá akarunk válni.

Ehhez én a Ho’oponopono rövid imáját szoktam ismételgetni, mely felszabadít a bűntudat és a harag terhe alól:

Nem tudom, miért kell ezt nekem megtapasztalnom.
Sajnálom. Kérlek bocsáss meg. Szeretlek. Köszönöm.

Ezzel az egész történésnek adok egy csavart. Nem akarom megmondani, ki miben hibázott. Vállalom azt, ami az enyém, s a többit békén hagyom. Mert az nem az enyém, s semmi dolgom vele. S ezzel minden olyantól is megszabadulhatunk, amit ránk tettek, s nem az mienk.

Anya, mint a nőies állapot elsődleges mintája

A női minta kapcsán az édesanyánk szerepe nem megkerülhető. Édesanyánk a legfőbb női mintánk. Mindannyiunknak. S mindaz, amit ő magával hozott az életébe, az ránk is hat. Közel sem véletlen, miért egy ilyen családba születünk meg, s miért pont az az anyánk, aki.

Ennek ellenére, a gyereki “ártatlan” időszakunknak ő a legfőbb tanúja. S ennek hozományaként kaptunk egy olyan mentális érzelmi örökséget, ami az életünket is meghatározza. Érdemes ennek egy részét elengedni, nem feltétlen kell azt a sorsot tovább élni, s azt továbbadni, amit őseink éltek. A bizalom és az állóképesség hatalmas erőt adhat ahhoz, hogy minőségi változás alakulhasson ki az életünkben.

Nem tudom, ön mennyire vallásos, de nekem a katolikusok Mária imádsága, a rózsafüzér jutott eszembe, mint ezen folyamat egy lehetséges támasza. Abból is az örömteli változat. Igazán felszabadító tud lenni. S ennek révén azon az érzésein is túl tud lépni, hogy nem érzi magát elég jónak. Képes lehet ennek révén megnyílni egy másik érzelmi állapotnak, ami esetleg a testvéreivel való kapcsolatot is rendezheti.

Testvérek között számít a születési sorrend!

Tovább haladva a történet szereplőin a nagyobbik testvér is pont úgy az életének a része, mint a szülei. Ő ön előtt van a sorban. Ő a nagyobb, s ezt fontos tudatosítani. Nem kell s nem is lehet minden cselekedetét elfogadni, de annak tudatosítása elengedhetetlen, hogy ő a nagyobb. Mert csak ekkor lesz rend a családban.

Van egy születési sorrend, s ezt nem szabad elfeledni. Nekem is van két testvérem, s én vagyok a középső. Én a saját öcsémen látom, sorrend elvének a felrúgásából adódó következményeket. Mindig ő akart ez első lenni, s magának követelt mindig mindent. S neki van a legtöbb nehézség is az életében hármunk közül.

Emlékezzen mindarra, ami jó volt a bátyában, amit szeretet benne, ami jó emlék köti hozzá. S amikor olyat tesz, amivel a határait át akarja lépni, mondjon neki határozottan nemet, ahogy az édesapja halálakor is tette. A vele való kapcsolat is egy olyan része az életének, amit elfogadni lehet, megmásítani nem igazán. Ezernyi akadályozó történetet láttam ennek kapcsán. Amit tudtam, megtettem azért, hogy ezek eltávozzanak a kapcsolatukból. Itt főleg energetikai oldásokra gondolok.

A fiatalabb testvér kapcsán újfent előjön a sorrend törvénye. Ha őt ön elé helyezték a szüleik, akkor ő nem volt a helyén. Ő neki attól lesz rend az életében, s önnek is, ha ő a harmadik lesz a sorban. S ha ön tudatosítja magában, hogy ő a harmadik a sorban ön után. S ez még akkor is hat, ha ő egyébként ezt nem fogadja el. Ennek révén tud a kapcsolat is újra kialakulni. Ha mindenki a helyén van.

Mindenki életének van egy alapfeladata

Ezen a ponton lett számomra egyértelmű, hogy az ön életének a legfőbb feladata az elfogadás. Mindannak, ami a családjában történt, ami az örökség kapcsán történt, s ami a lányaival történt.

Ezernyi dolog van mindenki életében, amit nem értünk, s nem is kapunk rá lehetőséget, hogy megértsünk. Egyszerűen csak jelen van, része az életünknek. S minden más csak extra cicoma körülötte.

A múlt történései miatt felesleges vezekelnünk egy életen át. Elengedjük a múltunk, meghajlunk a mások sorsa előtt, s mindazon történet előtt, amin nem tudunk már változtatni. S a többit rábízzuk arra, akire tartozik. A testvéreink döntései, s annak következményei az övék. Nem másíthatjuk azt meg. Nemes alázattal elfogadhatjuk, hogy amit tettek, azt ők választották. s más teendőnk ezzel nincs. (Az én jó öcsém kapcsán sem tehetek más.)

Ezek fogják megadni azt a szabadságot és erőt, amitől visszazökkenhet az élet egy szeretettelibb és harmonikusabb állapot felé.

Eredmény

Miután ezeket megírtam a hölgynek, két hét elteltével megjött a hölgy válasza:

Kedves Viktor!

Sokszor átolvastam a levelét. Újragondoltam az elmúlt időt és tetteket.
Új szemlélettel nézek az elkövetkező évekre.

KÖSZÖNÖM!

Szerintem az ilyen pillanatokért érdemes élni.

Mutasd meg az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*